Tibike
2009. szeptember 1. 2009. szeptember 1. 22:37, tim_tom,
még nincsenek kommentek
…biztonsági ellenőrzésen túl, szomorúan és mérgesen leültünk várni a gépet. Szomorúak azért voltunk, mert elvették a magunkkal vitt mézes üveget teli mézzel, mérgesek pedig azért, mert szemünk láttára öntötték ki a szemétbe. A járat indulásáig még egy óra volt, párocskám pihent és olvasgatott, én nézegettem a repülőket hogyan szállak fel és le. Már látni véltem a mi gépünket is, utóbb kiderült annak egészen más az úti célja, miénk csak később érkezett meg.
Végre a beszállókapuhoz szólították a népet. Valami oknál fogva elég sokat kellett várni a beszállásra hívás után, legalábbis akkor így tűnt. Elbóbiskolva álltunk egymás mellett. Mellettünk várakozó baráti társaság hangosan beszélgetett, nem figyeltem mit, nem is érdekelt, egészen másra gondoltam. Megérkezett Tibike! Ez meglegyintette fülemet. Hadd mutassam be Tibikét! Végigröppent fejemben, egy kisgyerek mit keres egyedül a reptéren, erre mégis csak fel kellett néznem mi is történt. Mindenki Tibikét üdvözölte, kisgyereket nem láttam, megtermett vigyori fiatalembert viszont igen. Ő lenne Tibike?
Kategóriák
utazásMég nincsenek kommentek. (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.